2009. november 16., hétfő

Gyorshír

Az amerikai filmakadémia az idei évben szakított a hagyományokkal, és néhány díjazottnak a kiérdemelt Oscar-díjat a márciusi gála előtt, egy elegáns, ám zárt körűbb vacsora keretében adta át. Így (végre) Lauren Bacall színésznő, Roger Corman rendező-producer és Gordon Willis operatőr már múlt hét szombatján átvehették a szobrokat.

Lauren Bacall már az American Film Institute által 1999-ben készített listán is a 20. Hollywood történetének legnagyobb női filmcsillagai között, ám karrierjének ilyen súlyú elismerése eddig váratott magára.


Filmes pályáját 1944-ben kezdte a "To Have And Have Not" című filmben Humphrey Bogart partnereként, akivel az életben is egy párt alkottak egészen a férfi haláláig. Bacall tehetségére és szépségére nem csak a filmes szakma figyelt fel, hanem az írott sajtó is, így modellként is előszeretettel foglalkoztatták neves magazinok, mint például a Harper's Bazaar. Saját elmondása szerint a legtöbb inspirációt, nagy idoljától Bette Davis-től kapta, akivel alkalma volt személyesen is találkozni.



Megjegyezném még a teljesség igényével, hogy a 2009.11.18-i vacsorán John Calley producer pedig az Irving J.Thalberg emlékdíjat vehette át.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 

Made by Lena