2010. március 6., szombat

"Legendás" botrányok és tragédiák Hollywoodban 2.


A némafilm korszakának egyik legnagyobb sztárja, Hollywood akkori legszívdöglesztőbb macsója Rudolph Valentino volt. A gazdag ifjú miután New York-ban elverte apai örökségét mindenféle alantas munkát elvállalt, majd felragyogott a csillaga: kis társulatokban kezdett el játszani, majd hamarosan felfedezték, és üstökösként berobbant Hollywoodba. A korszak (és minden idők) legnagyobb csillaga lett, a nők megőrültek érte. 1919-ben a gyönyörű Jean Acker rávette, hogy vegye feleségül. Valentino beugrott a nőnek, ám hamar megbánta: a leszbikus Acker ugyanis kizárta nászéjszakájukról, és aktuális meglépett barátnőjéhez. Második felesége, Natasa Rambova a pletykák szerint szintén saját neméhez vonzódott, Valentino pedig elképzelhető, hogy maga is biszexuális volt. A viharos életű színésszel egy gyomorfekély-operáció komplikációi végeztek, mindössze 31 évesen. Végső útjára 100 ezer ember kísérte el New York-ban. „A nők nem engem szeretnek, hanem a képet, amelyet a filmjeimben testesítek meg. Olyan vagyok, mint egy festő vászna: a nők rám rajzolhatják álmaikat” – mondta egyszer magáról a nagyszerű művész.


A 20. század fordulóján a gyönyörű Evelyn Nesbit volt New York legkeresettebb és legragyogóbb modellje. A festők egymást túllicitálva tolongtak, hogy felkérjék munkáikhoz, és a fiatal lány ennek köszönhetően rövidesen dúsgazdag lett. 16 évesen a hírhedt nőcsábász, Stanford White csábította el, majd második szeretőjétől kétszer is teherbe esett. Végül egy elkényeztetett milliomos fiához, Henry Kendall Thaw-hoz ment hozzá. Nem volt jó választás: a férfi eszelősen féltékeny, szadista kokainista volt, aki korbáccsal verte szeretőit. Evelynnek 1910-ben gyermeke született, a mai napig nem tudni, kitől. A féltékenységtől őrült férj egy napon a Madison Square Garden színházában találkozott asszonya első szeretőjével, Stanford White-tal, aki iránt fékezhetetlen gyűlöletet táplált. Thaw elővett egy pisztolyt, miközben a zenekar játszott, majd közvetlen közelről arcba lőtte White-ot. „Soha többé nem látod azt a nőt” – acsargott, miközben beleeresztette a tárat riválisába. Beszámíthatatlannak nyilvánították, és elmegyógyintézetbe vitték, de néhány év múlva szabadult. Evelyn Nesbit sikeres némafilm-karriert csinált, később legyőzte morfium- és alkoholfüggőségét, és csendes életet folytatott keramikusként. 82 évesen halt meg, 1967-ben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 

Made by Lena