Azt a bizonyos lövést, amely 1961. július 2-án dördült el, a hírügynökségek a nap legfontosabb eseményeként jelentették: Ernest Hemingwayt helyi idő szerint 7 óra 30 perckor puskája tisztítása közben halálos baleset érte. Mindebből azonban csak a név és az időpont volt az, ami valós. Hazudni kellett, különben oda lett volna a mítosz, a legenda, amely erről a legyőzhetetlen erejű, kivételes szellemű férfiről szólt.
Hemingway szerelmei, feleségei különös azonosságot hordoztak. Az első neje, akárcsak a második és a harmadik is, St. Louisból származott, és mind igen tehetős volt. A négyből három újságíró volt. Mintha mindig ugyanazt a típust választotta, vonzotta volna. Az első felesége Hadley Richardson volt, akivel chicagói ismerősük partiján találkoztak. Már az első alkalommal eltéphetetlen kapocs jött létre kettőjük között és bár a lány hat évvel idősebb volt az írónál, de mindenhova követte az ifjú Hemingwayt. Sört és whiskyt ivott vele a kocsmában, hangosan ordibált a lelátón, amikor bokszmeccsre mentek, és azt se bánta, ha a cipő véresre törte a lábát egy-egy vadászaton. Az esküvőjüket 1921. szeptember 3-án tartották. Nászútra Michiganbe, a Hemingway család erdei nyaralójába utaztak. Az ifjú férj feltűnően hallgatag és ideges volt, majd ahogy teltek a napok, lassan elmondta feleségének, hogy szerelmi trófeái, amelyekről korábban gyakran mesélt, valójában nem is léteznek. A házaspár ezután Olaszországba készült, de Sherwood Anderson, a neves író-újságíró kolléga tanácsára Párizsra módosították az úti célt, így a fiatal férj a Toronto Star Weekly című lap tudósítói szerződésével a zsebében ülhetett hajóra és vonatra. Párizsban munkához látott, egyre-másra írta cikkeit, a szerkesztők pedig hüledezve olvasták a tudósításait. Ami nem is volt meglepő, hiszen az egyik például így kezdődött: ,,Féllábú utcalányt láttam, amint a Boulevard Madelaine-en strichelt. Ahogy az esős éjszakában végigbicegett a járdán, egy kövér, vörös arcú anglikán pap tartott fölé ernyőt..." A szerkesztők neveket, számokat, eseményeket vártak az ifjú tudósítótól, nem efféle bizarr pillanatképet. A főszerkesztő azonban érezte, hogy ez az ifjú valami egészen egyedit produkál. A feleség, Hadley számára Párizs maga volt a paradicsom. Örült, amikor a piacra mehetett vásárolni, boldog volt, ha zongoráján Bach Goldberg-variációit gyakorolhatta vagy férje kéziratait gépelhette. A házaspár első gyermekét, a Bumby-nak becézett kisfiút Mrs. Hemingway ugyan Amerikában szülte meg, de néhány hónappal később visszatértek Párizsba. Hemingway elhatározta, hogy kiszáll az újságírásból, és szabad, független íróként éli tovább életét. Mint minden álomnak, ennek is nagy ára volt: elszegényedtek, és gyakran előfordult, hogy ebédre galambot voltak kénytelenek fogni maguknak a Luxembourg-kertben, amelyet a fiúcska babakocsijába rejtettek el. De ez sem segített rajtuk, így Hemingway profi bokszolók mellé szegődött edzőpartnernek. Minden menetért, amit talpon kibírt, 20 frankot kapott, amely hétről hétre biztosította a család megélhetését.
1924-ben váratlan fordulatot vett az író élete, ugyanis megkapta a szerződést élete első könyvére, egy novelláskötetre, minek hatására úszott a boldogságban. A könyv megjelenését követően a házaspár meghívta összes barátját, hogy megünnepeljék a fiatal író sikerét. A meghívott vendégek között volt Pauline Pfeiffer is, aki újságíróként dolgozott a Vogue című lapnál. Nagyon tetszett neki Ernest, és még aznap elhatározta, hogy bármi áron, de megszerzi a férfit. Mivel Hadley is, Pfeiffer kisasszony is St. Louisból származtak, s a két fiatal nő tele volt közös emlékekkel, hamarosan elválaszthatatlan barátnőkké váltak. Hadley gyanútlan volt, ezért Pauline-t még Schrunsba is meghívta síelni. Hármasban utaztak, és a fiatalasszony nem is sejtette, hogy pont ő a nemkívánatos harmadik személy a kapcsolatukban.Hemingway 1927 januárjában elvált Hadleytől, és májusban feleségül vette Pauline-t. A következő évben a floridai Key Westben házat vásároltak, majd júniusban megszületett az író második fia, Patrick. Hemingway öröme azonban nem tartott soká, mivel decemberben tragikus körülmények között meghalt az apja. Önkezével vetett véget az életének, mint a család több tagja is. Az író belebetegedett a hírbe és új feleségével Spanyolországba utazott, hogy levezesse a feszültséget, ám az utazás nem segített egyre súlyosbodó depresszióján. Felesége hamarosan újra áldott állapotba került, ezért hazautaztak. 1931 novemberében megszületett Gregory, és a házaspár beköltözött első saját házába, amely kis időre egyfajta oázissá vált: alkotóműhely és kellemes otthon volt egyben, amit mindenki szívesen látogatott. Mindez azonban csak a látszat volt. A nők egymás kezébe adták a kilincset, Hemingway pedig nem törődött házastársi fogadalmával, nyíltan flörtölt szeretőivel.Pauline-t tehát hamarosan utolérte a végzete, és az élettől visszakapta azt, amit ő tett Hadley-val korábban. Férje beleszeretett Martha Gellhorn újságírónőbe, aki szintén St. Louisból származott. Pauline megpróbálta visszaszerezni hűtlen férjét, és követelőzött, fenyegetőzött, majd öngyilkossággal zsarolta az írót, de az hajthatatlan maradt.
Hemingway Marthával Havannába költözött. A fővárostól 20 kilométerre farmot bérelt, a Finca Vigiát. Ez lett később Hemingway kedvenc lakhelye, míg Fidel Castro ki nem űzte onnan a forradalom után. 1940-ben megjelent legújabb regénye: Akiért a harang szól címmel. A filmesítési jogért Hollywood hat számjegyű összeget szurkolt le az írónak, ebből vették meg és csinosították a korábban bérelt farmot. A második háborús részvétel azonban megásta a harmadik feleség ,,sírját". Londonban Irwin Shaw, a kezdő író szép, szőke asszony oldalán jelent meg a Dorchester Szálló bárjában. Hemingway is ott volt, ránézett, s attól kezdve nem tudta levenni a szemét az asszonyról. ,,Feleségül veszem magát" — mondta hangosan. Mary Welsh akkor bizonyosan úgy gondolta, hogy az író nagyon be lehetett rúgva, a dolog azonban mégis hízelgett neki. A háború vége Párizsban találta az írót, ahol a Ritz Szálló 31- es szobájában egymásnak adták a kilincset a hírességek. Elsőként, mindenkit megelőzve Mary érkezett. Aztán Marlene Dietrich, majd Picasso, Sartre és Malraux is. Hemingway pedig úgy fogadta őket, mint egy király. Ám az ünnep is véget ért, jött a válás, majd 1946-ban az új és egyben utolsó házasság. A boldogság azonban most sem tartott sokáig, ugyanis az ifjú ara férje férfiasságáról és szexuális problémáról gyakran fecsegett a lapoknak, majd kijelentette: egy ünnepelt híresség feleségeként végül is nem rossz az élete. Az író így hamar kiábrándult feleségéből, és beleszeretett egy ifjú arisztokrata olasz lányba, Adriana Ivanchichba. ,,Tudod hány éves ez a lány? Tizenkilenc. És te? Pár hónap
múlva ötven" — ismertette vele a tényállást Mary. A reménytelen ügyből új könyvének sikere emelte ki. Az öreg halász és a tenger hihetetlen eladási adatokat produkált, 48 óra alatt 5 millió 300 ezer példányban kelt el Amerikában. Az író előbb Pulitzer-díjat, majd Nobel-díjat kapott. Múltak az évek, de nem született újabb könyv, nem ment neki az írás, és a gondolkodás sem. Úgy érezte, követi az FBI. Eldugta félig kész kéziratait, és már egyátalán nem érezte magát hősnek. A Mayo-klinikára került Ketchumba, ahol tizenkét elektrosokk-kezelést kapott depressziójára. Aki látta utána, alig ismert rá. Mary mindenhová követte és állandóan figyelemmel kísérte, nehogy ura valami bolondságot csináljon, azonban sajnos 1961. július 2-án végzetesen későn ébredt.(Az összeállítás egy, a nana.hu oldalon talált cikk szinte teljes egészében történt felhasználásával készült.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése